11.8. Fejlesztési célú webhelypéldány létrehozása
Lemásoljuk a meglévő webhelyünket, hogy legyen belőle egy másik példányunk, amin szabadon, kockázat nélkül kísérletezhetünk új funkciók fejlesztésével, vagy ahol kipróbálhatjuk a frissítéseket.
- Talán szükségtelen mondani, hogy mindenképpen léteznie kell már a webhelyünknek legalább egy példányban, amit klónozni tervezünk.
- Ha úgy döntünk, hogy a Drusht használnánk az alábbi lépések valamelyikéhez, akkor annak már telepítve kell lennie. Ehhez további tudnivalót a 3.2. szakasz - Alapfogalom: további hasznos eszközök szakaszban találunk.
- A korábbi 3.4. szakasz - Felkészülés a telepítésre részben leírt lépéseket követve már van rálátásunk a tárhelyünk működésére, így elő tudjuk készíteni a terepet az új webhelypéldány számára: a gyökérkönyvtárat a hozzá tartozó, külső internetről elérhető webcímmel, valamint az (egyelőre még üres) adatbázist a szintén hozzá tartozó adatbázis-felhasználóval együtt.
Készítsünk másolatot az éles webhely adatbázisáról az alábbi két mód valamelyikét választva:
- Ha MySQL-t használunk adatbázisnak, és a távoli kiszolgálón telepítve van a phpMyAdmin nevű eszköz (nagy valószínűséggel, ugyanis elég népszerű), akkor keressük meg annak Export fülét a felső eszközsoron. Válasszuk az SQL formátumot és engedélyezzük a kimenet gzip fájllá való tömörítését.
Ha az előbb említett grafikus felület nem elérhető számunkra, de van parancssori hozzáférésünk, akkor küldhetjük az utasítást közvetlenül a MySQL kiszolgálónak is (természetesen behelyettesítve a webhelyünk adatbázisának nevét, felhasználóját és annak jelszavát):
mysqldump -u USERNAME -p 'PASSWORD' DATABASENAME > BACKUPFILE.sql
Ha inkább Drusht használnánk, akkor ezt a parancsot futtassuk:
drush sql:dump --result-file=BACKUPFILE.sql
Használhatjuk a Backup and Migrate nevű közösségi modult is. A modulok webhelyünkre való feltelepítéséről a 11.3. szakasz - Modulok letöltése a Drupal.org-ról és telepítésük részben volt szó.
Így tehát megvan a webhely adatbázisa elmentve egy BACKUPFILE.sql (hacsak más nevet nem adtunk neki) fájlban. Le is menthetjük a helyi számítógépünkre, de tárolhatjuk a távoli gépen is. Utóbbi esetén viszont fontos biztonsági óvintézkedés, hogy a kiszolgálónak csak olyan könyvtárában tartsuk, ami nem érhető el kívülről az internetről. (Tehát ne a Drupal gyökérkönyvtárában vagy az alatt!)
- Másoljunk át minden fájlt az éles webhely gyökérkönyvtárából a fejlesztési példányéba. Erre kiváló eszköz a Git verziókövető program: a 11.11. szakasz - Konfiguráció- és fájlváltozatok kezelése Gittel részből megtudhatjuk, milyen egyszerű is ezt elvégezni vele.
Nyissuk meg a fejlesztési példány sites/default/settings.php konfigurációs fájlját egy egyszerű szövegszerkesztőben. Keressük meg benne az adatbáziskapcsolatot leíró beállításokat (lehet, hogy a végefelé találjuk). Ehhez hasonlóan festenek:
$databases['default']['default'] = array ( 'database' => 'live_site_database_name', 'username' => 'live_site_database_username', 'password' => 'live_site_database_password',
+ Ezeket írjuk át az éles webhely adatbázisa helyett az új, fejlesztési példány kapcsolódási adataira (pl. adatbázisfelhasználó neve, jelszava stb.).
Ugyanebben a settings.php fájlban ellenőrizzük, hogy az alábbi beállítás érvényben van-e (nincs-e kikommentelve?). Ha igen, akkor módosítsuk az értékét a fejlesztési példányunk webcímére:
$settings['trusted_host_patterns']
Importáljuk be a korábban készített adatbázismentést a fejlesztési példány adatbázisába az alábbi módok egyikén:
- Ha exportáláskor már használtuk a PHPMyAdmin eszközt, akkor importáláshoz is használhatjuk ugyanúgy. Ennek Import fülén tudjuk elindítani a folyamatot és ha nagy volt a mérete, akkor lehet, többször is el kell indítani ugyanannak a mentett fájlnak a beolvasását.
Ha viszont parancssoron keresztül exportáltuk fentebb, akkor az alábbi utasítást használhatjuk a MySQL kiszolgáló felé (a paramétereket ismét behelyettesítve persze):
mysql -u USERNAME -p PASSWORD DATABASE_NAME < BACKUPFILE.sql
Drushsal is lehet importálni, mégpedig így:
drush sql:query --file=BACKUPFILE.sql
Ahogy fentebb már tapasztaltuk, két példány – bár ugyanannak az egy webhelynek a másolatai – eltérő beállításokat használhat a szétválasztott működésük érdekében. Az előbb átírt adatbáziskapcsolatokon kívül azonban számos további beállításuk különbözhet, amit ugyanúgy a settings.php fájljaikban tárolnak. Lehetőség van azonban felülírást megvalósítani közöttük a
$configváltozó segítségével. Például az éles webhely neve továbbra is maradjon „Bárkifalva Termelői Piac”, de a fejlesztési példányon ez inkább figyelmeztessen azzal, hogy átírjuk „DEV! – Bárkifalva Termelői Piac” címre. Ezt úgy érhetjük el, hogy mindkettő adatbázisában továbbra is meghagyjuk az éles szövegváltozatot, de a fejlesztési példány settings.php fájljában elhelyezzük az alábbi kiegészítő sort:$config['system.site']['name'] = "DEV! – Bárkifalva Termelői Piac";
- Ellenőrizzük, hogy a fejlesztési példány jól működik-e – lehetőleg ugyanúgy (vagy jobban), mint az éles párja.
- Jelentkezzünk be a fejlesztési példányon is (adminisztrátori fiókunk megegyezik az élessel) és ürítsük ki a gyorsítótárat. Ehhez lásd a későbbi 12.2. szakasz - A gyorsítótár kiürítése részt.
- 11.9. szakasz - Webhelyfunkciók átvitele
- Backing up a site (azaz „Biztonsági mentés egy webhelyről”) című közösségi dokumentáció a Drupal.org-on angol nyelven.
- Create a Test Site (azaz „Teszt webhely felállítása”) című közösségi dokumentáció a Drupal.org-on angol nyelven.
Közreműködők
Írta és szerkesztette: Jennifer Hodgdon, Joe Shindelar (Drupalize.Me) és Jojy Alphonso (Red Crackle). Fordította: Balu Ertl (Brainsum).
Source file: install-dev-making.asciidoc
Help improve this page
You can:
- Log in, click Edit, and edit this page
- Log in, click Discuss, update the Page status value, and suggest an improvement
- Log in and create a Documentation issue with your suggestion